2009. október 16. – Csukahorgászat
Ebben az évszakban igen szokatlan időjárás köszöntött ránk, egy héttel ezen horgászatom előtt még a Dunában álltam, most meg reggeli fagyokat jelentenek az időjósok. De olyan szép napos idő volt, ezen a napon, hogy úgy döntöttem, hogy lemegyek egy kicsit csukázni. Hiszen ez a jó idő a krokodilpofájúak horgászatára.
Be kellett mennem a horgászboltba a peca előtt, hiszen az előző alkalommal szép számmal beszakítottam a szerelékek nagy részét. Bevásároltam előkét, ólmot, horgot és az elengedhetetlen kelléket, a mozgékony csontit, hogy tudjak kishalat fogni. A garázsban felkaptam a fegyvereket és pattantam is a kerékpárra. Jó fél órás biciklizés után leértem a jól bevált helyre, ahol még nem fogtam eddig semmit, csupán Balázs „mondáiból” táplálkoztam.
Elsőként szórtam egy kis kaját a kishalaknak, hogy könnyebben menjen a csalihal fogása. Amíg hatni kezd a csalogató anyag, kinyitom a csukázó készségeket, hogy mihamarabb csatába tudjam őket küldeni. A kishalfogással akadt egy kis nehézség, ugyanis csak kis küszöket és kisebb bodorkákat sikerült fognom. De egy nagyobb piszét már beküldtem a két fa közé, egy fix szerelékkel. A múltkor ott akasztottam egy kisebb csukát, ami sajnálatosan a stég előtt elszabadult. Közben próbálkoztam nagyobb kishalat is fogni, ami körülbelül negyed órán belül sikerült is. Bedobtam egy szebb bodorkával a csukázót a szemközti akadó irányába, sajnos nem tudta addig eldobni, amíg szerettem volna, de úgy éreztem ott is van keresnivalója.
Folytattam a csalihal fogását, hátha valami szebb, tenyeres vörösszárnyút, vagy bodorkát sikerül zsákmányolnom. Közben pillantgattam az úszókra és egyszer csak a hagyományos, úszós csukázó elmerült. Persze a szívem rögtön hevesebben kezdett verni, felkaptam a pecát és kezdtem feszíteni a zsinórt. Mire elértem azt, hogy kontaktusba kerüljek a hallal, az úszó felbukkant a vízfelszínen és mozdulatlan maradt. Na, ezt nem akartam elhinni, már megint egy kudarccal végződő kapás. Kihúztam, a kishal még rajta volt, de látszott rajta, „valakinek” a szájában volt. Nem értettem, mi lehetett az oka, hogy elengedte a horgot, csak arra tudtam gondolni, hogy talán nagy a hármashorog. Rögtön ki is cseréltem egy kisebbre, hátha legközelebb nem érzi meg - ha lesz egyáltalán legközelebb.
Ekkor már volt szebb kishalam is, rátűztem egy virgonc, 8-10 centis bodorkát és repítettem is vissza az előző helyére. Jó fél óra várakozás után megint, egy szempillantás alatt eltűnt az úszóm. Mintha valaki függőlegesen lerántotta volna. Hevesen kezdte vonszolni a szerelést, addig, míg egészen feszes lett a zsinór. Már úgy éreztem, hogy eleget nyelettem, ezért egy határozott mozdulattal betöröltem neki. Éreztem az ellenállást, rögtön visszarúgott egy jókorát. Éreztem, hogy nem egy kaszakővel van dolgom, komolyabb ellenállást tanúsított. Ahogy sikerült felhoznom a vízfelszínre, fordult egyet és abban a pillanatban megszűnt a kontaktus a hallal. Elment.
Először nem értettem a dolgot, de rá kellett jönnöm, hogy ez már megint nem lett meg. Egy erőteljes mozdulattal „letettem” a botot, leültem és csak néztem haragosan magam elé. Rágyújtottam egy cigarettára és csak ültem. Azon gondolkodtam, mi lehetett az oka, hogy megint nem sikerült. Valószínű, hogy most éppen az volt a baj, hogy túl kicsi volt a horog és a nagyobb csukapofában nem tudott megülni. Mérgemben fogtam a leszedett, nagyobb hármashorgot és visszaakasztottam a karabinerbe. Volt még egy termetesebb bodorkám, rátettem a horogra és megpróbáltam az előző helyére juttatni a szerelést. A cigim felénél jártam, amikor szinte ugyanolyan vehemenciával, mint az előbb, megint alámerült az úszóm. Olyan gyorsan kezdte vinni a szerelést, hogy pillanatok alatt kifeszült a zsinór. Mivel éreztem, hogy még nem eleget nyelettem, így átváltottam a felkapókart, hogy tudjon még zsinórt szedni. Jó 5 métert mehetett már a csalival, amikor úgy éreztem, hogy elég lesz és bevágtam. Megvan! Legalábbis megakadt. Elég könnyen magam elé tudtam húzni, és mikor megláttam, hogy milyen szép, még jobban izgulni kezdtem. Csak most ne rontsak el semmit! Erősen kellett tartanom a halat, mert körülöttem több akadó is volt, ja meg a többi peca is. Hátranyúltam a merítőhálóért, és megpróbáltam kiszákolni. Igen ám, de olyan kicsi volt a vízállás és a stég meg olyan magas építésű, hogy alig értem le a vízig a szákkal. Ráadásul a merítőszákom még a gyerekkoromból visszamaradt eszköz, nem egy nagy durranás. A csuka hosszra nagyobb volt, mint a szák szélessége, ennek okán az első próbálkozás nem is sikerült – mellé merítettem. Hát mondom, most fogom elveszíteni! A második próbálkozás már jobbnak bizonyult, de kiugrott a szákból a csukesz. De a hármashorog kiálló ága beakadt a hálóba. Na, itt most vége! – gondoltam. Más lehetőségem nem volt, kiemeltem így ahogy volt. Félő volt, hogy ugrik egyet és kiakad a horog, de hál’ Istennek ez nem következett be.
Ahogy ott pihegett a stégen csak azt éreztem, hogy úgy remeg a lábam, hogy alig bírok állni. Egy darabig csak néztem, aztán gyorsan felfűztem a bilincsre. Boldog voltam és elégedett. Csak sikerült egyet kifognom, lehet hogy ugyanez a példány tréfált meg már kétszer, de nem biztos. Visszadobtam a szereléket, de már nem volt szép kishalam, s nem is tudtam nagyobbakat fogni, ezért összepakoltam és elégedetten hazatekertem.
Otthon a pucolásnál egy kishal volt a csukám gyomrába, amely még alig volt megemésztve. Méretéből ítélve nem az én kishalam lehetett, amely annál a kapásnál jött le, amelyik nem ült, mivel sokkal kisebb volt a gyomrában talál kishal. Hihetetlen egy teremtés ez a csuka, még szinte le sem nyelte a zsákmányát és már megint vadászik. De ez nekünk, horgászoknak csak jó tulajdonsága, a kishalaknak annál rosszabb…
Szép hosszú volt, ahhoz képest, hogy csak 1,2 kg-os volt.
Nagyon örültem neki!
A feje és a belsősége, és a gyomrában talált kishal.
