A mohácsi
busójárás
A mohácsi
sokácok messze földön ismert népszokása, a busójárás idejét a tavaszi
napfordulót követő első holdtölte határozza meg. Régen Farsangvasárnap reggelétől
Húshagyókedd estéjéig tartott a mulatság. A Farsang utolsó csütörtökjén a
gyermekek öltöznek maskarába. A busójárás a más népek hiedelemvilágában is
megtalálható télbúcsúztató, tavaszköszöntő, oltalmazó, termékenységet varázsló
ünnepek családjába tartozik. Éppúgy rokonságot mutat a riói és a velencei
karnevállal, mint az afrikai népek szokásaival.
Mohácson a
hagyomány eredetét a törökűzés legendájával is magyarázzák. A mondának – mely
szerint a Mohács-szigeti mocsárvilágba menekült őslakos sokácok megelégelve a
rabigát, ijesztő álarcokba öltözve, maguk készítette zajkeltő eszközökkel, az
éj leple alatt csónakokkal átkelve a Dunán, kizavarták a törököket Mohácsról –
aligha van történeti alapja. A város 1687-ben szabadult fel a török uralom
alól, s a sokácság nagy arányú betelepítése csak mintegy tíz évvel ezután kezdődött
meg. Minden bizonnyal a balkáni eredetű sokácok korábbi hazájukból hozták
magukkal a szokást, mely aztán Mohácson formálódott tovább és nyerte el mai
alakját. A népszokás megjelenéséről a XVIII. század végéről vannak az első
adatok.
A busó
öltözete régen is olyan volt, mint ma: szőrével kifordított rövid bunda,
szalmával kitömött gatya, amelyre színes, gyapjúból kötött cifra, női bütykös
harisnyát húztak, lábukon bocskort viseltek. A bundát az öv vagy marhakötél
fogta össze derekukon, erre akasztották a marhakolompot. Kezükben az
elmaradhatatlan kereplőt vagy a soktollú, fából összeállított buzogányt
tartották. A leglényegesebb azonban, ami a busót busóvá teszi: a fűzfából
faragott, hagyományosan állatvérrel festett birkabőrcsuklyás álarc.
Az így
beöltözött busókat kísérik a jankelék, akiknek az a szerepe, hogy távol tartsák
az utca népét, főleg a gyerekeket a busóktól. Hamuval, liszttel, ma már csak
ronggyal vagy fűrészporral töltött zsákjukkal püfölik a csúfolódó gyerekhadat.
A lefátyolozott arcú nőket és a lakodalmas viseletbe öltözött férfiakat,
továbbá a karneváli jelmezű alakokat maskarának nevezik Mohácson.
Régen a
tülkölő, kereplő, kolompot rázó és „bao-bao!”-t ordítozó busó csoportok
tulajdonképpeni célja az volt, hogy házról-házra járva kifejezze jókívánságait,
elvégezze varázslatait és részesüljön azokban az étel-ital adományokban, amiket
sehol sem tagadtak meg tőlük.
Mára az
idegenforgalom medrébe terelt népszokás sokat veszített az eredeti
hagyományokból, de látványosság szempontjából sokat nyert. A mai busójárás a
régi népszokás központjában, a Kóló téren kezdődik. A beöltözött busók,
jankelék, maskarák itt gyülekeznek, itt találkoznak a Dunán csónakokkal átkelt
busók az ágyús, az ördögkerekes, a szekeres, a kürtös, a teknős, és más busó
csoportokkal. A régi elöltöltős busó ágyú dörejére a különböző csoportok a főutcán
át bevonulnak a város főterére, ahol szabad farsangolás kezdődik. Ezt követően
a Duna-parton és a környező utcákban iszonyú zajt keltve ünneplik a farsangot.
Szürkületkor visszatérnek a főtérre és a meggyújtott óriási máglya körül
táncolnak, dévajkodnak az emberekkel. Ezzel ér véget a Farsangvasárnap. A
mohácsiak azonban kedden is farsangolnak, amikor is az újabb főtéri máglyára
helyezett, telet jelképező koporsó elégetésével és körültáncolásával búcsúznak
a hideg évszaktól, s köszöntik a tavasz eljövetelét.
Forrás: www.mohacs.hu