A 2011. évi Busójárás március 3-án, csütörtökön vette kezdetét. A kisfarsangnak is nevezett napon a Széchenyi téren különböző busócsoportok mutatkoztak be, továbbá néptánccsoportok adtak ízelítőt művészetükből. Közben a téren szabad farsangolás folyt, ahol néhány busókelléket és eszközt is megtekinthettek a kilátogatók. Ilyenkor főként a gyerekek élvezik ki a farsangolást, a kis busók és jankelék önfeledten kergethetik a lányokat. De természetesen már néhány termetesebb busó is kiballagott a főtérre.
Pénteken a Kossuth Filmszínház emeletén megnyitották a mohácsi busóálarcfaragók, busójárási kellék készítők pályamunkáiból rendezett kiállítást, amelynek meghívó brosúráján meglepetésemre az egyik saját képem díszeleg. Majd ezt követően a mozi előtt, a Deák téren felállított színpadon 4 busócsoport is előadta bemutatkozó előadását.
Hafnerné Kalkán Mária álarcai | Hafner Miklós busómaszkjai |
Szombaton a főtéren felállították a máglyát, amit vasárnap fognak meggyújtani. A város utcáin, főként a fő utcán, kézművesek, faragók, mézeskalácsosok árulták portékájukat. Amelyeket rengeteg turista mustrált és vásárolt. Ilyen népes szombatra én még nem emlékszem. Szerencsére akadt a vásárosokon kívül is látnivaló, sok busó is tiszteletét adta a forgatagnak, akik szórakoztatták a nagyszámú közönséget.
Kalkán Mária maszkja | Spitz-féle mézeskalács |
Amíg a téren és az utcákon folyt a farsangolás, addig az udvarokon a megkezdődtek a vasárnapra való előkészületek. Előkerültek a ruhák, az eszközök és készült a finom étek.