A Béda II. bemutatása
A pirosan pontozott vízszakasz a Béda II.
(kép: www.google-earth.com)
A holtág-rendszer következő szakasza logikusan a Béda II. Ami jellegében eltér a már bemutatott egyes szakasztól. Mélyebb és már tisztább a vize, mint az I. szakaszé. A hínár kevésbé van jelen, de a part menti sávban azért megtalálható, ami nem is baj, mivel jó búvóhelyet biztosít így a halaknak. A Kölked felőli szakasza végig megközelíthető gépkocsival, egy védgát húzódik a víz mellett, amely még a téli, csapadékosabb időkben is viszonylag jól járható. A másik partja az erdő felőli rész, ahol csak gyalogösvényen közelíthetjük meg a horgászállásokat. E szakaszon az állások jó része még használható, sokkal jobb állapotban vannak, mint az előző részen. Ez talán annak köszönhető, hogy az utóbbi időben a horgászok több időt töltenek itt, mint az I-esen. Így jobban oda is figyelnek állásaik állapotának megőrzésére.
Az erdő felőli part a sekélyebb, ahol jellemző a nádas, tökleveles rengeteg. Nagy testű pontyok élnek ezeken a szakaszokon, főleg kora tavasszal húzódnak ki a felmelegedő, sekély vízbe. Nem ritka, hogy ilyenkor akár fél méteres vízben lehet őket zsákmányolni. Körülbelül 6-7 éve horgászom rendszeresen ezen a szakaszon, az I. szakasz elhínarasodása óta. Mivel hosszú vízszakaszról van szó sokféle horgászlehetőséget biztosít, aminek kitapasztalása sok időt vett igénybe. Sikereim titka, hogy mindig keresni próbálom a halat, azaz nem cövekelek le egy helyre, hanem a mozgásokból, ugrásokból kiindulva próbálom őket horogra csalni.
Az egész horgászvízre elmondható ez, tehát keresve könnyen fogható hal. Legyen szó ragadozóról, vagy békés halról. A Béda II. szakaszon előfordul már a süllő és a harcsa is, amelyek horgászata ténylegesen a kereső módszert kívánja meg. Másrészt akkor érdemes gyakori helyváltoztatással horgásznunk, ha nincs saját állásunk, és emiatt nem akarunk szoktató etetésbe kezdeni.
2006-ban barátaimmal rávettük magunkat, hogy építsünk egy állást. Erre minden egyesületi tagnak joga van, azzal a feltétellel, hogy új állást már nem lehet kialakítani, csak már egy megromlott állapotút felújítani, vagy a helyére építeni egy újat. Mi az utóbbi lehetőséget választottuk. A hely kiválasztásánál több szempontot is figyelembe vettünk. Elsősorban legyen megfelelő mélységű a víz, másrészt legyenek az állás körül haltartó helyek. Az sem volt egy utolsó szempont, hogy ne túl frekventált helyen legyen a stég, hogy minél kevesebben horgásszanak a környéken, így minél háborítatlan a partszakasz.
A kiválasztott hely végül az összes fent említett kritériumnak megfelelt. A stégtől jobbra és balra egyaránt egy-egy nagy bedőlt fa van, továbbá az állás és a bedőlt fák között nagy felületen tökleveles található. Tökéletes. A vízmélység fokozatosan mélyül, az állás alatt kb. 1,2 m-es víz van, a bedőlt fák végénél 2-
A felavató horgászat nem váratott sokáig magára, de előtte meg akartuk tisztítani a medret a kisebb gallyaktól, lerakódott levelektől és a töklevelet is kicsit meg kellett ritkítani, hogy jól meghorgászható legyen. Ez utóbbit nem szabadna, mivel Nemzeti Park területén vagyunk, de nem látta senki. A meder tisztítását egy erre a célra legalkalmasabb eszközzel, egy mindkét oldalán fogazott fém gereblyével végeztük. A töklevél ritkítása nem volt ilyen egyszerű feladat, mivel a gereblye nem húzta ki szárastól, legfeljebb a felső levelét tépte le. A végső megoldás egy fürdéssel összekötött töklevéltelenítés lett. Ami sikeres is volt. A pucolás után megszórtuk a helyet kukoricával és hagytuk pihenni két-három napig, míg a halak visszamerészkednek a háborgatott szakaszra.
Az első horgászat sikeresnek mondható volt, hiszen 4-
Üröm az örömben, hogy abban az évben a vízszakaszra bekerült egy nagyobb mennyiségű békalencse, amely olyan jól érezte magát, hogy hihetetlen gyorsasággal szaporodott. Ez olyan méreteket öltött, hogy szinte az egész vízfelületet elborította. Ezzel lehetetlenné téve a horgászatot. Az időjárás, főként a széljárás függvénye volt, hogy az állásunkon lehetett-e horgászni, vagy se. Ha olyan volt a szél iránya, akkor elfújta a környékről a lencsét, ha nem, akkor focipályához hasonló látvány fogadott minket. Mivel a Nemzeti Park területén fekszik a Béda, ezért semmilyen külső hatással nem lehetett a békalencsét visszaszorítani. S ez a tényállás erősen kedvünket szegte.
Egyetlen megoldást találtam arra, hogy valamelyest horgászni tudjak a II. szakaszon. Több helyet kezdtem etetni, annak reményében, hogy valamelyik közülük horgászható, függetlenül az időjárástól. Ez meg is hozta az eredményt, mivel két héten belül több szép pontyot is sikerült fognom. Mindig volt egy hely, ahonnan elfújta a békalencsét a szél.
Ki kell emelni, hogy mindhárom szakaszon - de legfőképp a Béda II. – erősen elszaporodott a törpeharcsa. Ezzel nem is lenne akkora probléma, ha méretük elfogadható lenne, de olyan kis példányok élnek a vízben, hogy csoda, hogy a horog befér a szájukba. Emiatt az élő csalis horgászat (csonti, giliszta, stb.) kissé nehézkes, mivel mielőtt bármilyen „normális” hal felvenné a csalit, a törpeharcsák már rég elvitték a szerelést. Ezt kétféleképpen küszöbölhetjük ki, egyrészt ne használjunk élő csalit, csak kukoricát, pelletet, búzát vagy esetleg pufit. Másik megoldás lehet, hogy az etetőanyag csak szemes kaja. Ez alatt azt értem, hogy csemegekukorica, főtt búzával keverve egy jó kombináció, esetleg valami aromával ízesítve. Ekkor jobban távol tudjuk tartan az etetéstől a törpéket. A másik, számomra pontyozásra a legjobb csalogató, és egyben szoktató etetőanyag az áztatott kukorica, ami már az erjedéstől kap egy érdekes bukét, s ez felkelti a pontyok érdeklődését.
Ha esetleg szebb törpeharcsákat akarunk fogni, akkor a legjobb megoldás, hogy darabhallal csalizunk. Egy finom úszós szerelékkel, kisebb süllőző horoggal ez a módszer termetesebb törpéket eredményezhet. A csalihalat elég kis szeletekre kell vágnunk, hogy könnyen elnyelhesse a törpeharcsa. Nekem ezzel a módszerrel sikerült többször is 15-30 dekás jószágokat fogjak, ami egy jó törpeharcsapörkölt alapja, főként ha az ember fog belőlük 10-15 darabot.
Összefoglalva, a Béda II. egy 2,7 km-es vízszakasz, a maga 1,5 méteres átlagos vízmélységével. Nyugati partvonala a mélyebb, ahol a bedőlt fák százai nyújtanak megfelelő élőhelyet a süllőnek, harcsának, pontynak. A keleti oldal a sekélyebb part, nádasok és töklevelesek tarkítják a horgászállások közötti szakaszokat. Jellemző halfajok a vízben: ponty, amur, busa, csuka, süllő, harcsa, kárász, keszegfélék, törpeharcsa. Horgászni partról és stégről egyaránt engedélyezett, ugyanakkor csónak használata ezen a vízszakaszon sem. Egymást váltják a mélyebb és sekélyebb részek, kiismerésükhöz sok idő szükséges, vagy kérdezzünk meg helyi horgászokat, akik szívesen mesélnek, segítenek.
